1901. január 1-től 1910. február 28-ig a Lánchíd budai hídfőjének közelében, a Fő u. 6. sz. alatt (északi szélesség: 47°30'03"; keleti hosszúság: 19°02'15") működött a Meteorológiai és Földdelejességi Magyar Királyi Központi Intézet. Az intézmény igazgatója ebben az időben Konkoly-Thege Miklós volt. Az épület Apor Práter utcai sarkán jelenleg emléktábla őrzi az Intézet egykori helyét. A hőmérséklet mérése az épület északi oldalán, a falra felszerelt (az Intézet műhelyében készült) ún. bádog hőmérőházikóban történt. A hőmérőházikót 1910-ben a mostani székház II. emeletén szerelték fel, és 1950-ig használták a Prognózis Osztály észlelői. Az eredeti hőmérőházikó ma is látható a Meteorológiai Szolgálat muzeális gyűjteményében. A csapadékmérés ebben az időben az épülettől kicsit távolabb, a Lánchíd hídfője közelében folyt, ahol a szükséges nyílt terep rendelkezésre állt.

1910. március 1-én kezdődtek meg a mérések a Meteorológiai Intézet Kitaibel Pál utcai (akkor Intézet utcai) székháza melletti műszerkertben (Kitaibel P. u. 3.; északi szélesség: 47°30'46"; keleti hosszúság: 19°01'34"). Itt a hőmérők már ún. angol típusú, duplán zsaluzott, fa műszerházikóban helyezkedtek el. A hőmérők (állomáshőmérő, maximum és minimum hőmérő) – nemzetközi ajánlásnak megfelelően – a talajfelszín fölött kb. 2 m magasságban voltak. A dupla zsalus szerkezet biztosította azt, hogy a hőmérőket nap ne süsse, az eső ne essen be, ugyanakkor a levegő a házikót átjárja. A csapadékmérő is a műszerkertben volt. A napfénytartam mérések csak két évvel később, 1912-ben kezdődtek meg az intézet tornyában, ahol biztosítani lehetett a horizontkorlátozás nélküli működést.

Az 1930-as évek folyamán - az egyébként saroktelek - műszerkert két oldalán 3 emeletes bérházakat építettek, amelyek alacsony napállásnál a műszerkertet  részben leárnyékolták. Ennek ellenére nem következett be a mérési sorozatban észrevehető változás. A mérések Budapest 1945. évi ostroma idején néhány hétig szüneteltek, de az adatokat környező állomások mérései segítségével pótolták. E műszerkertben a mérések a terület beépítése miatt 1985. március 31-én befejeződtek.

A mérések 1985. április 1-től a Kitaibel Pál u. 1. alatti  székház 5. emeletén lévő 25,7 m magasan lévő teraszon folytatódtak (északi szélesség: 47°30'40"; keleti hosszúság: 19°01'41"). A hőmérők ugyanolyan hőmérőházba kerültek, mint a műszerkertben voltak, de az új elhelyezés jóval nagyobb szellőzést biztosított. 1998. január 1-től a hagyományos (higanyos, illetve alkoholos) hőmérőket elektromos hőmérő váltotta fel.

A teraszon két csapadékmérő működött 1985. április 1-től 1994. januárjáig. Az egyik a terasz északnyugati, a másik a délkeleti sarkán, azzal a meggondolással, hogy a terasz közepén kiemelkedő 6. és 7. szint áramlásmódosító hatása különböző szélirányok esetén a csapadékmérésnél kiküszöbölhető legyen (az adatbázisba a két mérés középértéke került rögzítésre). Elhelyezési nehézségek miatt 1994. január 4-től már csak egy csapadékmérő üzemelt. Az automata mérőműszerek telepítésekor csapadékmérő szenzor is elhelyezésre került, de az adatsorban továbbra is a hagyományos csapadékmérő mérési eredményei szerepelnek.) A torony tatarozása miatt a csapadékmérés 1999. június 19-től 2000. május 8-ig a székház udvarán folyt, eléggé zárt környezetben. Ezt követően ismét a toronyban helyezték el a csapadékmérőt. Ebben az időszakban a napfénytartam mérése átmenetileg szünetelt, de az adatok a pestszentlőrinci adatok segítségével pótlásra kerültek.