Az összes földrészről és az óceánok többségéből származó megfigyelések szerint a regionális éghajlati változások már ma is hatással vannak néhány folyamatra. A hó és a jég előfordulásaiban és a fagyott talajokban bekövetkezett változások egyértelműek, de a gleccsertavak kiterjedésének és számának növekedése, a sziklaomlások gyakoribbá válása a hegyvidéki területeken, valamint egyes északi- és déli-sarki ökológiai rendszerekben bekövetkezett változások is kapcsolhatók a térség gyors felmelegedéséhez. Nagy a bizonyossága annak is, hogy a hidrológiai rendszerekben is megjelentek az éghajlatváltozás hatásai, így a növekvő lefolyás és korábbi tavaszi csúcsvízhozam sok gleccser- és hó táplálta folyó esetében. A tavak és folyók melegedése sok területen a globális felmelegedésnek tulajdonítható. A felmelegedés jelentősen befolyásolja a szárazföldi biológiai rendszereket, aminek nyilvánvaló jelei a tavaszi események, például a levelek kibomlásának, a madarak vándorlásának és tojásrakásának korábbi bekövetkezése, illetve a növény- és állatfajok jelentős hányadának a sarkok és a nagyobb tengerszint feletti magasságok felé tolódása.

A hőmérséklet-emelkedés hatásait dokumentálták a mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban a magasabb északi szélességeken, ahol a termények korábbi tavaszi kiültetésére kerül sor. Az emberi egészség bizonyos mutatói módosultak, például a hőséggel összefüggő elhalálozás Európában, a fertőzőbetegség-hordozók elterjedése bizonyos területeken, és allergiát okozó növények megjelenése, a pollenkoncentráció megváltozása a közepes- és magas északi szélességeken stb. Emellett a hegyvidéki területeken a települések fokozott veszélynek vannak kitéve a gleccsertavaknak az olvadó gleccserek által okozott kitörő áradásai miatt. Az afrikai Száhel-övezetben a melegebb és szárazabb körülmények a tenyészidőszak rövidüléséhez vezettek, a termésre gyakorolt káros hatásokkal.

Az évszázad közepéig várható, hogy az évi átlagos felszíni lefolyás és a hasznosítható vízkészlet 10–40%-kal növekszik a magasabb szélességeken és néhány nedves trópusi területen. Valamint várhatóan 10–30%-kal csökken néhány közepes szélességen és a száraz trópusokon fekvő, ma is vízhiánnyal sújtott száraz területen. A szárazság által sújtott területek kiterjedése valószínűleg növekszik. Az intenzív nagycsapadékok gyakorisága nagy valószínűséggel nőni fog, ami fokozza az árvízi kockázatot. Az évszázad folyamán a gleccserekben és a hóval fedett területeken tárolt vízkészlet az előrejelzések szerint csökkenni fog, ami csökkenti a hasznosítható vízkészletet a nagy hegységrendszerek olvadékvizéből táplált területeken, ahol jelenleg a világ lakosságának több mint egy hatoda él.

Számos ökológiai rendszer rugalmasságát valószínűleg meghaladja az éghajlatváltozás, a hozzá tartozó zavarok (pl. áradás, szárazság, bozóttüzek, rovarok, az óceán savasodása) és más, globális tendenciák (pl. a földhasználat megváltozása, a környezetszennyezés, az erőforrások túlságosan mohó kiaknázása) példa nélkül álló kombinációja. Ezen évszázadban a szárazföldi ökológiai rendszerek nettó szénfelvételének csúcsa valószínűleg az évszázad közepe előtt jelentkezik, majd gyengülni fog. De az is lehet, hogy éppen fordítva történik, ezáltal is fokozva az éghajlatváltozást. A növény- és állatfajok 20–30%-a fokozott kihalási veszélynek lesz kitéve, ha a globális hőmérséklet-emelkedés meghaladja az 1,5–2,5 Celsius-fokot. Az ezt meghaladó globális átlaghőmérséklet-növekedés (és a magasabb légköri szén-dioxid-koncentráció) esetén már jelentős változásokat jeleznek előre az ökológiai rendszer szerkezetében és működésében, elsődlegesen negatív következményekkel a biológiai sokféleségre, valamint az ökoszisztéma javaira és szolgáltatásaira, például a víz- és élelem-ellátásra. A növekvő légköri szén-dioxid-koncentráció miatt bekövetkező fokozódó óceán-savasodásnak valószínűleg negatív hatásai lesznek a mészvázas szervezetekre (pl. korallokra) és a tőlük függő fajokra.

A tengerparti területek is valószínűleg ki lesznek téve a fokozódó kockázatoknak, az éghajlat változásából és a tengerszint-emelkedésből eredő partvidék-eróziót is beleértve. A hatást a növekvő emberi tevékenységből származó terhelés súlyosbítani fogja. A 2080-as évekre valószínűleg sokmilliónyival több ember fog szenvedni az árvíztől minden évben a tengerszint-emelkedés miatt. Azok a sűrűn lakott és alacsonyan fekvő területek, ahol az alkalmazkodóképesség viszonylag alacsony, és amelyeknek már más kihívásokkal kell szembenézniük - mint például a trópusi viharok, vagy a helyi partvidék süllyedése - különösen veszélyeztetettek. Az ilyen hatás alá kerülők száma az ázsiai és afrikai óriásdeltákban lesz a legnagyobb, míg a kis szigetek is különösen sebezhetők.

A várható éghajlatváltozás valószínűleg emberek millióinak az egészségét fogja befolyásolni, különösen a rossz alkalmazkodó képességűekét. Az alultápláltság és az abból következő rendellenességek fokozódása, a gyermekek növekedésére és fejlődésére gyakorolt hatásokkal; növekvő halálozási, megbetegedési és sérülési arány a hőhullámok, az árvizek, a viharok, a tűzesetek és az aszályok következtében; a hasmenéses megbetegedések fokozódó nehézségei; a keringési-légzőrendszeri megbetegedések növekvő gyakorisága és néhány fertőző betegség hordozóinak megváltozott térbeli eloszlása látható következményei a változásnak.

A következőkben az IPCC 2001. évi jelentéséből válogatva vesszük szemügyre azt, hogy a kontinensek mérsékelt övi része felett milyen változások várhatók (1. táblázat). Mivel mindkét IPCC jelentés ugyanazokkal a globális üvegházgáz-kibocsátási forgatókönyvekkel számolt, s a klímamodellek érzékenységében sem történt jelentős változás, az alábbi megállapítások az újabb prognózisok fényében is helytállóak.

Az eddigiek az IPCC 2007. évi jelentésén és a kapcsolódó hazai vizsgálatokon alapultak. Azóta két nagyobb jelentőségű tudományos összefoglaló látott napvilágot. Mindkettő elsősorban az alkalmazkodás tennivalóit összegzi, ezért ezek tartalmát is röviden bemutatjuk.

Az egyik tanulmány az Európai Környezeti Ügynökség (EEA) jelentése 2008-ból „Európa változó éghajlatának hatásai, indikátor-alapú becslések, 2008” címmel. Az 51 indikátort, amelyek megfigyelt tendenciáit és modellekben számolt változásait szembesíti a tanulmány, az alábbi témakörökbe csoportosította és tekintette át Európa nagy éghajlati térségeire nézve:

A másik dokumentum 2009 júniusában az Egyesült Államok Éghajlatváltozási Tudományos Programja, amit pedig 2002-ben azzal a céllal hoztak létre, hogy minden mozzanatában független tudományos ellenőre legyen az IPCC mechanizmusának.

A jelentés az USA területére is megállapítja: „Az éghajlati változások megfigyelhetők az USA-ban és part menti vizeiben is. E változások kiterjednek a heves záporok, a hőmérséklet és a tengerszint emelkedésére, a gleccserek gyors hátrálására, a talaj fagyott rétegeinek olvadására, a növények tenyészidőszakának, illetve az óceánok és szárazföldi vizek fagymentes időszakainak hosszabbá válására, a korábban bekövetkező hóolvadásra és a folyók vízhozamának változásaira.”

Tudományos egyetértés van abban, hogy bolygónk éghajlata csak úgy stabilizálható, ha folytatódik a globális felmelegedés mérséklésének az 1992-es Éghajlatváltozási Keretegyezménnyel megkezdett, majd az 1997-es Kiotói Jegyzőkönyvben továbbfejlesztett folyamata. Az is világos, hogy az ezekben megfogalmazottaknál sokkal gyorsabb mérséklésre van szükség a jövőben ahhoz, hogy elkerüljük a veszélyes következményeket.

Végezetül megjegyezzük, hogy valószínűleg az alkalmazkodás a legösszetettebb tevékenység, illetve kutatási terület, ami az éghajlatváltozással kapcsolatos. Hiszen minden alkalmazkodási lépés függ attól, hogy melyek a kérdéses földi szférában, illetve gazdasági ágazatban várható változások. Ez utóbbiakat pedig az határozza meg, hogy milyen jellegű és mértékű változások várhatók az adott földrajzi térség éghajlatában. Ráadásul a lehetséges alkalmazkodási lépések is kevésbé univerzálisak, mint a kibocsátás-mérséklés korántsem könnyen megvalósítható, de mindenütt ugyanarra az eredményre vezető lépései. Itt a különbséget nem csupán az éghajlat és a hatásterületek egyediségei okozzák, de az alkalmazkodás technológiai szintje és erőforrás gazdagsága (szegénysége) is.