Előrejelzés a Balaton és a Velencei-tó térségére kedd estig
A nyugati medence környékén a mérsékelt (10-20 km/h) északkeleties (É, ÉK, K) szél időnként megélénkül (25-30 km/h). A keleti és középső medencében az nyugatias (ÉNy, NY, DNy) szél többször megélénkül (25-35 km/h). Délután a térség keleti részén is nyugatiasra (ÉNy, Ny, DNy) fordul a szél és ebből az irányból is lehetnek élénk széllökések (25-30 km/h). Zápor környezetében további élénkülés-erősödés (35-60 km/h) kialakulhat a Balatonnál. A Velencei-tónál a mérsékelt (10-20 km/h), északnyugati szél időnként megélénkülhet (25-30 km/h), a déli óráktól, valamint csapadék környezetében időnként erősebb (35-40 km/h) is lehet. Estére átmenetileg elmaradnak a tavaknál az élénk lökések (5-20 km/h).
A Balatonnál erősen felhős lesz az ég, de átmeneti elvékonyodások lesznek a felhőzetben. Időszakos eső, zápor délután előfordulhat. Délután a Balatont intenzívebb zápor is elérheti. Estétől észak felől vékonyodik, csökken a felhőzet. A Velencei-tó környékén változóan, többször erősebben felhős idő várható, de lesznek hosszabb-rövidebb napos időszakok. Délután nyugat felől átmeneti zápor érintheti a tavat.
A legmagasabb nappali hőmérséklet a Balatonnál 24, 25, a Velencei-tónál 27 fok körül alakul. Késő este 19, 20 fok valószínű.
A Balaton Siófoknál és a Velencei-tó Agárdnál egyaránt 25.5 fokos.
Balaton nyugati medence: az elsőfokú viharjelzés érvényes.
Balaton középső medence: az elsőfokú viharjelzés érvényes.
Balaton keleti medence: az elsőfokú viharjelzés érvényes.
Velencei-tó: az elsőfokú viharjelzés érvényes.
Tájékoztató előrejelzés az előttünk álló éjszakára
Az átmeneti mérséklődést követően késő estétől a Balatonnál a mérsékelt (10-25 km/h) északnyugati, északi szelet többfelé élénk (25-35 km/h), helyenként erős (40-45 km/h) széllökések kísérhetik. Az éjféli óráktól a nyugati medencében akár 50 km/h-t elérő széllökés is kialakulhat. A Velencei-tónál gyenge-mérsékelt (5-20 km/h) északnyugati szél lesz a jellemző, amely időnként megélénkülhet (25-35 km/h).
Este tovább vékonyodhat majd a felhőzet, de többnyire az éjféli órákig fátyolfelhős maradhat az ég. Az éjszaka második felében dél felé teljesen levonul a felhőzet és kiderül az ég. Este még egy-egy gyenge zápor elérheti a tavakat, majd éjszaka csapadék már nem várható reggelig.
A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet jellemzően 15, 16 fok körül alakul, közvetlen vízparton 18, 19 fok is lehetséges.
Készült: 2026. július 21. 16:57 (14:57 UTC)
HungaroMet: 2026. július 21. 16:58 (14:58 UTC) [fwGs]